Esélyegyenlőségi Szolgáltatások

 

Kedves Hallgatók! Kedves Szülők!

    Berényi András a Debreceni Egyetem fogyatékosügyi koordinátora vagyok. Ezúton szeretném felajánlani a saját segítségemet és támogatásomat, hogy megismerjék az egyetemünkön elérhető fogyatékossággal élő hallgatók számára kínált lehetőségeket, szolgáltatásokat.

Ha a tanulmányokkal kapcsolatban van kérdésük, forduljanak az adott kar koordinátorához, ha pedig a mindennapi ügyekben szükséges segítség, a Támogató Szolgálat munkatársaihoz.

A meglévő szolgáltatások mellett igyekszünk kollégáimmal a hallgatói igényekhez igazodva újabb és újabb szolgáltatásokat kialakítani. Természetesen tudjuk, hogy még az út elején vagyunk, és még sokat kell tennünk azért, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók "otthon" érezhessék magukat az egyetemünkön.

 

 Berényi András

egyetem fogyatékosügyi koordinátora

telefon: 30-436-4790

Email: berenyi.andras[kukac]unideb.hu

 

Sok hallgató úgy gondolja nincs szüksége segítségre az egyetemi évei alatt, mivel családtagjaihoz, barátaihoz tud fordulni, ha gondjai vannak. Az egyetemi évek alatt előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor úgy érezzük, hogy a hullámok összecsapnak a fejünk fölött. Nem haladunk a tanulmányainkban, gondok jelentkeznek a magánéletben, konfliktusaink vannak a közeli ismerőseinkkel. Ezekben a helyzetekben nem igénylünk orvost, terapeutát, de ilyen esetekben érdemes egy külsős szakemberrel konzultálni és átgondolni a helyzetünket.                   Képzett, tapasztalt szakemberek várják a hallgatókat a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központban, amely akadálymentesen megközelíthető és 5 perc sétára található az Egyetem főépületétől a Poroszlay út 97. szám alatt. 

 

Konzultációs szolgáltatás

-          életvezetési problémák

-          szülőkkel való kapcsolati gondok

-          tanulási nehézségek

-          társas konfliktusok

-          párkapcsolati problémák

-          önértékelési problémák

-          szerhasználattal kapcsolatos kérdések

-          magányosság

-          beilleszkedési problémák

-          életcélok, motiváció hiánya

-          vagy amikor úgy érzed, hogy beszélned kell valakivel…

 

A konzultáció anonim és ingyenes!

 

Készségfejlesztő- és érzékenyítő tréningek

-          önismereti tréning

-          kommunikációs készségfejlesztő tréning

-          stressz- és konfliktuskezelési tréning

-          esélyteremtő kapcsolati tréning

-          esélyegyenlőségi tréning

 

Mentor Program

Az Esélyháló Mentor Hálózat legfontosabb célja a Debreceni Egyetemen tanuló hátrányos helyzetű, roma és fogyatékossággal élő fiatalok (mozgásban-, látásban-, hallásban korlátozott, autista spektrum zavar diagnózissal rendelkező) komplex támogatása, azzal a céllal, hogy a hallgatóknak nagyobb esélyük legyen tehetségük kibontakoztatására a felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt. A szolgáltatások igénybe vétele előzetes regisztrációhoz kötött! A regisztrációhoz szükséges formanyomtatványok, illetve információk a Letölthető dokumentumok fül alatt, az oldal alján találhatók. A nyomtatványokat kitöltve személyesen a Kossuth Lajos Kollégium III. épületének 3018-as irodájában vagy a DEMEK központban kell leadni, vagy scannelve az e-mail címünkre kell elküldeni a szükséges dokumentumokkal együtt!

 

A Mentor Program keretében igénybe vehető szolgáltatások:

-          Irodai szolgáltatások (fénymásolás, nyomtatás, scannelés, spirálozás)

-          Tanulást segítő technikai eszközök kölcsönzése

-          Jegyzetelő szolgáltatás

-          Diáksegítői szolgáltatás koordinálása

-          Szabadidős programok és klubfoglalkozások szervezése

-          Szállító szolgáltatás biztosítása

-          Személyre szóló segítés

-          Elhelyezkedéssel, munkavállalással kapcsolatos konzultáció

 

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ további szolgáltatásai:

 

-          Mentálhigiénés szakkönyvtár

-          Mentálhigiénés Filmklub

-          Párkapcsolati Szabadegyetem

-          Olimpiai Akadémia

-          Kortársképzés, kortárssegítés

-          Értelmiségi modulok szervezése és tartása

-          Esélyegyenlőségi és Mentálhigiénés Egyetemi Napok szervezése

-          Álláskeresési Klub

-          Gyakorlati hely biztosítása hallgatók számára

 

Folyamatos információkat kapsz a Neptun rendszerben a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szolgáltatásairól, programjairól!

 

Támogató Szolgálat

 

Szállító Szolgálat:

Minden kritériumnak megfelelő ( rámpa, 5 pontos biztonsági öv, Ford Transit) szállító autó áll az igénybevevők részére,mely személyszállítással biztosítja a fogyatékkal élők számára a közszolgáltatásokhoz, az egészségügyi, szociális ellátásokhoz való hozzájutást.
A szállító szolgáltatást igénybe lehet venni szabadidős és kulturális tevékenységhez, intézményekhez való hozzájutáshoz is.

Indokolt esetben igénybe vehető a szolgáltatás késő délutáni órákban is, munkanapokon 18.00-ig. A szolgáltatás eseti jelleggel is igénybe vehető.

A szállítás iránti igényt munkanapokon 8.00 - 16.00-ig lehet jelezni.
A szállítás díja: 0 Ft/ km
A Debreceni Egyetem fogyatékkal élő hallgatóinak a szolgáltatás ingyenes.

 

Személyi segítés:

A személyi segítő szolgáltatás segítséget nyújt a fogyatékos ember személyi higiénés,    életviteli, életfenntartási szükségleteinek kielégítéséhez, például:
Alapvető gondozási-ápolási feladatok ellátása
Vészhelyzetek kialakításának megelőzése, annak elhárítása
Otthoni felügyelet ellátása
Segítségnyújtás a higiénia megtartásában
Közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében.

A segítségnyújtás mindig személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik. Egyéni gondozási, fejlesztési terv alapján történik a fejlesztés, a meglévő pozitív képességekre építve erősítjük, fejlesztjük a sérült funkciókat.

A személyi segítő a feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális és szociális szükségletei biztosítottak legyenek.

A szolgáltatás díja: 0 ft

 

Tanácsadás, információnyújtás:

A fogyatékkal élő személyeket érintő eseményekről, szolgáltatásokról, juttatásokról információt szolgáltat a rendelkezésre álló és folyamatosan frissített és bővített adatbázisból. Amennyiben a szolgálatnak nem áll módjában információt szolgáltatni, úgy az ügyfél részére az illetékes szakemberrel való kapcsolatfelvételben segít. Szükség szerint ügyintézést, tanácsadást végez. p1. fogyatékossági támogatás intézése, gyógyászati segédeszköz beszerzése, stb.

Elérhetőségek:

 

4032 Debrecen, Poroszlay 97. (DEMEK KÖZPONT )                       

DEMEK vezetője:  Berényi András

Tel.: 30-436-4790

E-mail: berenyi.andras[kukac]unideb.hu

 

Támogató Szolgálat vezető: Juhász Roland

Szállító szolgálat Tel.: 06-70-770-33-69

Tel.: 52- 512-900 / 22240 m.

E-mail: tampont07[kukac]gmail.com

 

Ügyfélfogadás:

Hétfő-csütörtök: 8-16 óra
Péntek: 8-14 óra

Keressen fel bennünket bizalommal!

 

 

Munkatársak

Juhász Roland

Támogató szolgálat vezető
Tel: 70-770-3369

 

Virág Ibolya

Támogató Szolgálat személyi segítő

 

 

Szabóné Lencsés Viktória

Támogató Szolgálat személyi segítő

Támpont Támogató szolgálat szállítás:

Tel: 70 - 770-3369